Több mint 10 éve játszottuk első hazai mérkőzésünket!
Már több mint 10 éve játszottuk első hazai mérkőzésünket, azóta további 600 mérkőzésen léptek pályára játékosaink különböző korosztályokban! Büszkék vagyunk ezekre az évekre, hiszen megyei
Tovább dolgozunk a célunkért
Elindult az új esztendő, így csapatunk is megkezdte a téli felkészülést a bajnokság folytatása előtt. Szeretnénk megőrizni helyünket a tabellán, de ehhez kemény munkára van
Szombaton indul a megyei női kézilabda bajnokság!
Indul a megyei felnőtt kézilabda bajnokság! Szombaton 17 órakor Sárospatakon kezdődik csapatunk számára a megyei női felnőtt bajnokság Nagyné Okos Marianna vezetésével. A hazaiak címvédőként
Keserű döntetlen
Keserű döntetlen A bajnokság 7. fordulójában a Mezőcsát látogatott hozzánk. Ahogy máskor sem, így ezen a mérkőzésen sem volt könnyű dolgunk a győzelem megszerzésében, mivel
Értékes döntetlen idegenben
Értékes döntetlen idegenben A bajnokság 6. fordulójában a Gesztely vendége volt csapatunk. Az amúgy is nehéznek ígérkező mérkőzést nem segítette az sem, hogy a hazaiak
Szoros mérkőzésen győzelem
Szoros mérkőzésen győzelem A bajnokság 5. fordulójában hazai pályán fogadtuk az Edelény csapatát. Az ellenfelet ismerve nagyon nehéz mérkőzésre készültünk egész héten. Mindenképpen javítani akartunk
Győztes gól a hajrában
A bajnokság 3. fordulójában az Aszalót fogadtuk haza pályán. A mérkőzést már az első félidőben eldönthettük volna, hiszen 4-5 komolyabb ziccert puskáztunk el, a vendégek
Alapozó edzésekkel indul a 2021-es év
Mindkét sportágban megkezdték felnőtt sportolóink a felkészülést a tavaszi szezonra. Leginkább kemény erőnléti edzések jellemzika januári programot, de a labda is előkerül majd természetesen. Sajnos